Új irány
Ma láttam egy plakátot, nekiálltak a pártok kampányolni. Az az érzésem, hogy az emberek félrevezetésével próbálkozik mindenki, de legfőképp az ellenzék. Az egész plakát úgy fest, mintha egy Magyarország kormányát megválasztó kampány plakátja lenne. De hogy is van ez, mit kell itt választani? Aki kicsit is kételkedik, vagy érzi, hogy hiányos a tudása, olvassa el itt: http://www.euractiv.hu/europai-parlament/linkdossziek/ep-valasztasok-2009
Más, a kampányszlogen: Új irány! Hehe, röhög a vakbelem, milyen új irányról beszélnek? Semmilyenről, mert nincs új irány, a világ sz*rban van, beléptünk az Únióba, mi új piacot hoztunk a már meglévő tagállamoknak, de ők nem hoztak újat nekünk. Sőt a mi gazdaságunk súlyosan függ olyan államoktól, mint németország, akik ugyanúgy bajban vannak, amiből az következik, hogy mi is bajban vagyunk. Ezen nem lehet irányt változtatni, mert az egész világ most egy irányba megy, ha akarja, ha nem. Ez az irány mindenképp lefele vezet, főleg nekünk akik a gengszterváltás óta akár bal akár jobb oldalt választottuk mindenképp át lettünk verve választási hazugságokkal, vagy éppen a semmiből való adakozással. És visszatérve a szlogenhez, bocsi, de az nem új irány, hogy kritizálom azt aki valamit tenni akar, hisz semmilyen irányt nem mutat, csak azt árulja el, hogy nem tudnak jobbat, de hatalmat akarnak.
Nekem őszintébb szlogen, hogy “fájni fog” mert ez a valóság, gazdasági válság van, az ország ugyanúgy kölcsönből él mint a legtöbb magyar, és a hanyatló gazdaság mindenkinek fájdalmas, akár fogyasztó akár termelő.
Ne ígérjen nekem senki új irányt, ingyen oktatást, 14. havi nyugdíjat, adócsökkentést, mert tudom, hogy hazudik, nincs miből adnia. A tanárok fizetését mit gondol melyik zsebéből veszi elő? A nyugdíjasok pénzét a minimálbérből levont járulékkal hogyan akarja megteremteni? Milyen adót akar csökkenteni, ha saját maga számla nélkül vesz fel költségtéritést, puszira? Az én adómból fedezik a fizetését, de nem kínálja fel, hogy nem kér fizetést mint ellenzék…?! De még ezeket sem ígérte, most csak új irányt ígér… Mindezt egy EP választási plakáton. Nevetséges, és pazarló a jelen gazdasági helyzetben.
Anyáknapja, székcsere
Szombaton még koraeste sikerült a Pécsi rokonokkal egy webkamerás videókonferenciát tartanunk Teri nagynéni szülinapja alkalmából (Boldog szülinapot neki mégegyszer!), azután mi szombathoz képest korán kerültünk ágyba, és hamar elaludtunk. Vasárnap nyugodtan kezdődött, Tündi megköszöntötte anyukáját, Viiki délben futott el virágért, Ármin pedig hangerővel köszöntötte Tündit. Estefele én felhívtam a nagymamámat, neki én tudok már csak anyáknapján köszöntöt mondani anyu halála óta.
Még délután meglátogattuk Tündi nagypapáját a kórházban, aki jövő héten lesz 96 (!) éves. Kicsit ápolatlanul nézett ki így megborotváltuk, és a frissen mosott pizsamát rá is adtuk. Utána elmentünk a nagyonnagy boltba, Viki melltartót akart nézni magának. De találtunk pár ezer forintért széket lakáshoz. Pénz híján Ármin fürdetése előtt mentünk vissza, de gondban voltunk mert 6 darabot akartunk venni, de feketéből csak 2 sérült volt, a piros meg nem illene mindenhez ami a tervünk a lakással. Szerencsénkre egy teljes hatos csomagot talált az eladó a raktárban, így 12000 forintból 6 új széket vehettünk. A régi pécsről örökölt székek már jó ideje szolgáltak, de idén eleresztett minden ragasztásuk, annak ellenére, hogy már csavarokkal is megerősítettem őket korábban, tehát cselekedni kellett.
Szépen lassan beindul a lakás további bővítése, a szobák festése, és talán idén még a konyhát is meg tudjuk csinálni.
Konyhalezárás
Árminka egyik új szokása, hogy a szemetesből szed elő dolgokat, csikket egyéb szemetet. Megelégeltük a dolgot és szombaton elmentünk a Praktikerbe, vettünk egy csomag szekrénylezáró csavart, olyan becsavarozható S alakú kart amivel végre biztosítottuk, hogy a konyhaszekrényt ne tudja kirámolni a kis gengszter, és ne tudjon guberálni. A konyha ajtajához a kilincs már törött volt amikor beköltöztünk, ezt a problémát is orvosoltuk, és vettünk egy rövid tekercs kétoldalas ragasztót, amivel Tündi a falra fel tudta ragasztani Ármin szobájában azokat a képeket amiket ő festett még régebbn a “Malen nach Zahlen” sorozatból. A Praktiker után elmentünk még gyorsan a Starkl kertészetbe, mert Tündi szeretné beültetni az erkélyt muskátlival.
Kés – Alatt újabb részek
Azóta hogy a sebész kitisztította az arcomat voltam hétfőn szedán gézcsík cserén, az utolsó orvosi látogatást pedig a munka ünnepén reggel 7-re sikerült megbeszélni. A hétfői kalados volt, reggel 7-re mentem a megbeszélt helyre, azonban a doki másik helyszínre emlékezett így 2 emelettel elkerültük egymást, ráadásul elég kérsőn telefonáltam rá, így már nem is volt a városban. A szerdaira már készültem: “2. emelet kötöző”, ott voltam pontban, rátelefonáltam, megbeszéltük, hogy én ott vagyok ő is mindjárt jön. Aztán 5 perc múlva felhívott hogy biztos elkerültük egymást, mert nem látott a kötöző előtt. Sikerült a másik kötözöhöz mennem, mint kiderült. A péntek reggeli találkozó már teljes siker volt, a helyszínt és időpontot is sikerült összehangolni. Kikerült a gézcsík az arcomból, megborotválkozhatok, és szerdán kell újra jelenkeznem a dokinál.
Viki ballag
Csütörtökön Viki ballagását tartották a suliban. Tündiék már szerda délután nekiálltak készülődni, sütés főzés. Óvári sertés már elő lett készítve, a Viki kedvenc sütije elkészült és a hűtőben pihent. A “kívánság” rántotthús pedig fel lett szeletelve, hogy csak panírozni és sütni kelljen. Reggel korán kelt mindenki, Vikinek az utolsó osztályfőnöki órára kellett sietni, nekünk a virágért, és a délutáni vendégseregnek az italokért a boltba. Apám is eljött Sopronból, bár a városból már nehezen jutott ki olyan dugó volt, előbb ért oda mint mi aki pár háztömbnyire voltunk a sulitól.
Maga az ünnepség érdekes volt, mert én annó többszázas évfolyamú ballagási ünnepségen voltam, itt pedig talán voltak 30-40-en akik ballagtak egy évfolyamban, így akkora helyük volt a diákoknak, hogy 2 focicsapat is elfért volna még mögöttük a szülők előtt. Hamar vége is lett a rendezvénynek, mi pedig hazamentünk, és kicsiny panel lakásunkban megtartottuk az első tömegétkeztetést. 3 futamban sikerült mindenkinek megebédelnie, azután pedig már csak italozás volt estig. Azóta Viki tanul a könyveit bújja, este még a Romkertes bulit is kihagyta.
Kés – alatt
Majd egy hónapja az arcomon időszakosan begyulladó szőrtüsző nem akart meggyógyulni. Sajnos én is hibáztam mert nem elég hogy nem mentem orvoshoz vele, de még csesztettem is. Egyszer talán túl erősen is megnyomhattam mert elkezdett vándorolni. Ezt már nem hagyhattam, így rávettem magam egy bőrgyógyászati vizsgálatra, ami csütörtökön megis történt, és a várt eredményt hozta, kaptam beutalót a sebészetre. Pénteken délelőtt egyik ismerősöm gyerekkori barátjához kaptam időpontot, így el is mentem a rendelésre. Az orvos amint meglátott rájött hogy itt az utolsó pillanatokban érkeztem, így egyből feküdtem is az asztalra és már kaptam is a helyi érzéstelenítést. Az első megállapítás: atheroma, tehát sárga faggyúval telt zsák, ami esetemben gyulladással volt körülvéve, és egy meglett bab méretű volt. Nem lettem megdícsérve, hogy eddig vártam, és nyomkodni próbáltam. Felvágtak, és kipucoltak, sajnos a zsákot nemsikerült kivenni, így gézcsíkkal kitömték amit hétfőn reggel fognak cserélni.
Most egy nagy kötés éktelenkedik az arcomon, de nem zavartatom magam, mert a végeredménye hasznos.
Éves Áramszámla
El is felejtetettm írni arról, hogy megkaptuk az éves áramszámlát márciusban. Álljon itt most mindenknek okulásul: Ha év elején gyereked születik ne felejtsd el, eggyel többen vagytok, és minden fogyasztásotok növekszik, amit figyelni kell és szükség esetén az átalányfizetést év közben igazítani.
Nekünk a környék adottságai miatt a hidegvízen kívül minden villannnyal megy, így nekünk abban látszik meg. Sajnos eléggé váratlanul ért, és nem is készültünk anyagilag erre. Szerencsére nagyszüleim is segítettek, és mi ketten is belehúztunk a pénzkeresésbe, így a héten ki tudtuk fizetni a különbözetet.
Mégegyszer köszönet nektek Mama Papa!
2 éves a napló
Most vettem észre, hogy 23-án volt 2 éves a napló. Tündi bejegyzésével kezdődik 2007-ben, hogy dilis napja van. Blogoltunk életünk első Tiesto koncertjéről, akkor még nem is tudtunk, hogy akkor készült Ármin pici fiunk. Elmentünk egy volt iskolatársam Dandy szülinapi bulijára, akkor másodszor, a Flörtbe Siófokra. Beneveztük a Vikit egy szépségversenyre. Megtaláltuk a lakást, amit már nem bérelni akarunk, hanem megvenni. Elmentünk nyaralni Siófokra, ahol Tündi már erősen gyanította, hogy terhes. Júliusban végre be is bizonyosodott, 8 hetes terhes. Viki bekerült a versenybe 1500 jelentkező közül a legszebb 100-ba. Beköltöztük a lakásunkba. Novemberben készítettünk 4D ultrahang felvételt. Természetesen karácsonyra mindenki megkapta a videó legszebb részeit.
2008 naplója már a születéssel kezdődött. És ezután már a legtöbb bejegyzés az új jövevény körül forgott. Január végén a legnagyobb téma az volt, hogyan növekszik a picúr. Februárban az újra beindult naplózási kényszer miatt én is elkezdtem cikkeket írni, technikai témát, általánost. Márciusban megvolt az első nyugodt éjszakánk, Ármin már csak egyszer ébredt fel, elhatároztuk, hogy kifestjük a neki szánt szobát, de előtte még megtettük vele az első nagyobb utat Sopronba. Ármin 10 hetesen megkapta a saját szobáját. A blog 1 éve évfordulóján pedig látogatóban volt a nagymamám. Én eljutottam életem első olyan konferenciájára amit nagyon élveztem, főleg az angol előadót az elején. Májusban a szülés óta először eljutottunk egy buliba. Tündi barnára festette a haját. Ármin pedig babaúszáson járt. Május végén egy malőr miatt a napló videó és képtartalma elveszett, és a kinézetét is lecseréltem. Júniusban együtt nyaraltunk a nagyszüleimnél. Angie kutyusunk pedig 7 éves lett. A hétvégi babaúszásokról kerülnek fel sorra a videók. Júliusban a cégemtől kaptam egy új netbookot, köszi Roli, (ezt a cikket is azon írom). Árminka életében először strandolt. Augusztusban eléggé elmaradtunk a naplóírással, ezt a rokonok is sérelmezték már. Sajnos szeptemberre is csak egy bejegyzés jutott, de Ármin már 5 foggal és majd 10 kilóval dicsekedhetett. Októberben Ármint elkapta az első komolyabb nátha, Tündi pedig elkezdte újratölteni a galériát. Novemberben megint kimaradt a napló, decemberben megjött a télapó. Karácsonyoztunk, nagy vendégjárás volt nálunk, meglátogattuk a nagyszüleimet.
És eljött 2009. Elseje nekem nem jól kezdődött, másnaposan szervereket szerelni nem jó. Ezzel egy nehéz időszak vette kezdetét… De ami pozitív Ármin 1 éves lett, én pedig elértem a 30-at. Februárban megvolt Viki szalagavatója. Március hónap hozta el az első családi beteg állapotot, mindenki 39 fokos lázzal szenvedett, én tartottam magam, mert valakinek a gyógyszerért is kellett mennie. Ármin megtette az első lépéseit, erről videó is készült. Ebben a hónapban Ármint bemutattuk más babáknak is, majd a hónap végén Ármin elindult. Nekem a munkában egy hosszas stresszidőszak lezárult, hogy helyet adjon más stressznek És elérkeztünk Áprilishoz. Nagymamámnak videóüzenettel kívántunk boldog születésnapot. Sétáltunk a Fő téren, és húsvétoltunk Pécsett.
Röviden ennyi történt 2 év alatt. Vagyis nem csak ennyi, de hát minek újra leírni. Olvasson mindenki utána!
Energiavámpirok
Mindenkinek van olyan ismeröse, barátja, aki mindig csak arrol beszél, hogy mi nem sikerült neki, hogy milyen rossz hely ez a világ, hogy mindenki csak rosszat akar neki, mindenki be akarja csapni.
Nekem is van egy ilyen ismerösöm. Aradnak belöle a negativ hullámok, elszivja az optimizmusomat, a jokedvemet, a bizalmamat. Ö a tipikus energiavámpir. Szerencsére nem találkozunk tul gyakran, és inkább megprobálom elkerülni.
Sajnos hasonlo a helyzet az ujságokkal, rádioval, tévével is. A napi hirek, a cimlapok, a hirado tele vannak tragédiákkal, balesetekkel, gyilkosságokkal, háborukkal, és persze a válsággal. Öntik ránk a rossz hireket, és elfelejtenek beszámolni rola, hogy az élet szép!
Mert az élet szép! Az emberek élnek, dolgoznak, szeretnek, küzdenek! Az emberek segitik egymást, létrehoznak jo és okos dolgokat, szépséget, értéket teremtenek.
A gyerekek tanulnak, fejlödnek, nönek, okosodnak!
Vegyük észre az apro örömöket, figyeld a felhök játékát, a gyermeked/a párod mosolyát, hallgasd a madarak dalát, élvezd a munkát, az is örömet okoz ha szivesen csinálod, mert az élet szép !
Mond utánam hangosan : Az élet szép !
Húsvét
Szombaton megyünk Pécsre húsvétolni a nagyszüleimhez. Ma elmentünk egy kis fehér nyusziért, és Árminka megkapta a húsvéti ajándékát tőlünk. Kapott egy akkora dömpert amibe bele tudtuk ültetni és oda vissza gurítani. Amíg a dömper után kutattunk elmentünk a nagyonnagyboltba akinek nem akarok reklámot csinálni, és Ármin addíg mutogatott egy pöttyös labdára amíg meg nem kapta, így Mama is adott valamit neki húsvétra. Az egész bolti vásárlás alatt mindenknek büszkén mutogatta az ajándékát.