Armin
Ármin náthás
Szegény babánk sajnos már 3 napja náthás. Folyik az orra, tegnap óta már köhög is. Tündi volt vele orvosnál, péntekig Nurofen adagokat kap, és megvettük azt a csoda orrváladék leszívót. Mindenki kérdezi, hogy “akkor porszívózunk?” Nem tudom, milyen tanulmányok alapján javasolták ezt az embereknek, és szívem szerint nem tennék ilyent a gyermekemmel. Szegény, annyira fél […]
Törjük meg a csendet
Megtöröm a csendet, a nyár elmúlt, ma már megéreztem. Jó hírek között sorolnám, Ármin több mint 9,6 kiló, van 5 foga, jól ül, gyorsan megy négykézláb, a mosolya igazodott a fogsorához, és a bébikompba is néha már beleáll A blogolás elmaradására több indokot fel tudok sorolni, sok a munka, kevés az idő stb. Néha reggel […]
Elmaradások pótlása
Kicsit elmaradtunk a blogolással, most pótlom amit lehet. Még júliusban elmentünk a nagyszüleimhez, az odaút nem volt a legjobb. Ármin nagyon nyűgös volt, szinte végig sírt, emiatt én sem tudtam a vezetésre koncentrálni, és a Tündivel is elszakadt a cérnánk nem kicsit. Később kiderült, hogy a meleg mellett az okoztaa nyűgösséget, hogy Ármin babának kijött […]
Strandoltunk
Vasárnap délben úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a strandra valamikor 3 óra után, amikor a sugárzás is csökken. Ki is értünk Tündi, én, Ármin, és Tündi anyukája 5 óra körülre a strandra. Gyors átöltözést követően bekentük Ármint a 30 faktoros Nivea naptejjel, majd vártunk egy picit, hogy jól beszívódjon a bőrébe. Aztán célba vettük a gyermekmedencét, […]
Hétvégi babaúszás
Kedves látogatók, a legutolsó babaúszás felvételei: Körben búvár Get the Flash Player to see this content. Anya tornázik Get the Flash Player to see this content. Vízalatt fordulat, “kicsit lassabban” Get the Flash Player to see this content. Delfin baba Get the Flash Player to see this content.
Babaúszás videón
Ahogy ígértem most nem kell sokat várni a babaúszáson készült videóra, egyből kettőt is rakok fel: Get the Flash Player to see this content. Itt már nem figyelt Ármin, ezért kicsit meglepődött amikor merültek. Get the Flash Player to see this content. A képekkel még várni kell azon még dolgozom.
Új kinézet, csípőkontroll
A blog lassan magára talál, egyben egy új kinézet után is kutatok, az első változatot már láthatjátok. Amint időnk engedi a képeket is visszatesszük, legalábbis igyekszünk hasonló mennyiséget feltenni. Addig is türelem. Ármin jól van, szépen növekszik, ma voltunk csípőkontrollon, minden jónak tűnik.
Végre újabb videók
Nagy nehezen sikerült új videókat elkészíteni, pontosabban a fényképezőgép formájáról webes formára alakítani, a baj az volt hogy az eddigi megoldásokkal valahogy most nem sikerült a videóhoz ahangot is hozzátenni, de most megoldottam. Hát itt vannak: Anya hasán Get the Flash Player to see this content. Szuperbandzsa Get the Flash Player to see this content. […]
Látogató a hétvégén
Húsvét óta szerveződött, hogy a nagymamám eljöjjön hozzánk látogatóba. Nagy nehezen, a sok vasútassztrájk fenyegetések árnyékában sikerült összehozni a látogatást. Pénteken a reggeli vonattal érkezett, sikerült gyorsan kiugranom az állomásra érte, és hazavinnem, majd visszarohannom a cégbe. Már pénteken elmentek a lányok közösen babát sétáltatni, mama teljesen kivirágzott örömében. Szombaton el is mentünk a Médiába, […]
Nagy Ármin 3 hónapos
Pontosan ma lett 3 hónapos a pici fiunk Nagy Ármin