Gyarapodunk #1
Ármin a koraszülötti állapot, és a korházban jelentkező enyhe sárgaság miatt aluszékony, és nem sokat eszik. Ennek javítására kaptuk az orvostól azt a tanácsot, hogy glükóz oldattal egészítsük ki a táplálkozását, így a folyadékbevitelt is növeljük amire szüksége is van a sárgaság végső leküzdésében, és erősebb is lesz a táplálkozáshoz.
Az orvos azt is mondta, hogy péntekig Árminnak a születési súlyát (3250 gramm) vissza kell szereznie, és a glükóz terápiát addig kell folytatni, amíg a nettó súlya nem kezd folyamatosan növekedni.
Ma amikor a nettó súlyt mértük 3130 gramm volt.
Röviden a nettó – bruttó súlyról amit én gondolok:
A nettó súly az amikor csak a gyerek saját súlyát mérjük, nincsen benne a pelenka, annak esetleges tartalma, vagy bármi más idegen súly. Árminnál a mérés amúgy is egy nehéz feladat, mert ahogy kapálózik a mérleg úgy ugrál akár 20-30 grammot is.
Boldog szülinapot magamnak
Ma van 29éve, hogy megszülettem. Az első aki gratulált, az a pici fiam volt hajnali egykor dobhártyarepesztő sírással
Kerítettem fel pár fotót is az albumba, meg készült pár videó amit majd flashbe konvertálok és bekerül ide a blogba, csak a napok kicsit másképp folynak. Amióta itthon vagyok apaszabin (ezen a héten) azóta úgy telnek a napok hogy 3-4 óránként etetés, és egyet sem hagyok ki szívesen, és má itt az este és elmúlt egy nap.
Segédkezek a fürdetésben, ha lehet megpróbálom megnyugtatni, amikor készül neki a kiegészítő táp.
Reggelente már automatikusan én kelek és viszem a kutyát sétálni, hogy hozzászokjak, egy jó ideig ez az én feladatom lesz.
Járt nálunk a védőnő
Tegnap járt nálunk a védőnő, szegényt alig értük utól, mert a Tündi kiskönyvében a helyettes védőnő elég érdekesen írta le a számát, így a Tündi folyamatosan rossz számot hívott péntek óta.
Adott egypár jó tippet, viszont úgy megkavart minket az étkezés rendjével kapcsolatban hogy aztán estig Ármin szinte óránként lett etetve mire megint beállt egy normális ritmus
Megadta a gyermekorvos számát, aki komoly nő lehet, mert szertinünk teljesen megfeledkezett arról hogy egyújszülötthöz kell kijönnie. Őt is felhívtuk, gyanítom majd kedden 4kor kijön, ha el nem felejti újból.
Szőke kapitány megcsinálta
Ma bekötötték nekünk az új kábelmodemet, és ezzel aktiválták az triple-play előfizetésünket. Internet Telefon TV…
A letöltési sebesség mérhetően jó lett, a feltöltésit kicsit sántának tartom, de azért még mindig nagyon jó.
Hazaértek
Ma 10:40kor hívott a Tündi hogy szedjem össze a szállításhoz szükséges dolgokat, mehetek értük. Azonnyomban otthagytam csapot-papot és rohantam haz a mózeskosárért, meg a Tündi dolgaiért, és tepertem be a kórházba. Bennt még a zárójelentést kellett megvárni, így eléggé sokáig ott vártam, mire előjöttek a babával. Aztán igyekeztünk át a gyermekorvoshoz, hogy a kiváltandó recepteket megkapjuk, ott is szerencsém volt az egyik aszisztens éppen pakolt, így odaadta a recepteket. Otthon csak Angie volt, nagyon örült nekünk és kiváncsi volt a kis jövevényre. Áthívtam anyóst, hogy a receptkiváltást meg a boltbamenetelt el tudja intézni, közben pedig a postás meghozta Ármin lakcímkártyáját is.
Amint megvolt minden, átbeszéltük a legfontosabbat mára rohantam vissza a munkahelyre, hogy be tudjam fejezni a napi munkát, és nyugodtan menjek az apa-szabira.
Hopp, jut eszembe, lőttem is pár képet megint…
Új Ármin képek
Hogy az album frissülését is tudjátok követni RSS-en jelzem került be új kép Árminról a 4ik napján.
Pizzasütés
Régóta tervben volt egy csapatos pizzasütés, Alex Alec részvételével, eredetileg Alec újonnan vásárolt lakásába terveztük, lakásavatónak. Most azonban kitaláltam, hogy ha már olyan nagy háziasságba sodort a sors, megcsinálhatjuk nálunk is a pizzasütést. Elhívtam még Gyulát is (ők mind kollégáim), és így álltunk neki a pizzasütéses estének.
Kezdeni is már késve kezdtünk így a pizzakészítés eltartott éjfélig, 4 óriási laktató pizza készült, sok sok elmosandót produkáltunk, én folyamatosan mosogattam, Alex csinálta a tésztát, a szószt, a feltétek pakolását, néha besegítettem ahol tudtam, sajtreszelés, és egyéb területeken, Gyula és Alec addig dumáltak.
Amikor a társaság hazament én még gondoltam gyorsan elmosom a maradékot, amiből az következett, hogy 1-ig takarítottam.
Itt is szeretném megköszönni a kedves kollégáknak hogy eljöttek, hogy egy jót sütöttünk együtt.
3 naposan
Tündi unatkozik az anyaszálláson, 3 óránként megy szoptatni, reggel 4 től este 10 ig, fárasztó lehet neki. A teje is jól termelődik, holnap veszek neki valami leszívót mert most meg annyi van. Ármint nem fotózhatom, mert nem mehetek fel az osztályra, még az anyákat is csak a szoptatáskor engedik be. Erre jött az ötletem, hogy a Tündinél hagyom a fényképezőgépet, és amikor megy szoptatni akkor fotózzon naponta 1-2 képet és akkor meglesz így is a napi fotó
Tehát újra van friss kép a pici fiamról.
Egy kis megvilágosodás
Reggel kaptam a hírt hogy Ármin cukra alacsony, eléggé határeset, és a sárgaság jelei is határeseten vannak, tehát őt felvitték a babaosztályra valami “kék fény” kezelésre. Tündit elengedték, de 3 óránként szoptatnia kell, így maradt az anyaszálláson bennt a kórházban. Előreláthatólag pénteken már hazajöhetnek.
Azért Tündinél otthagytam a fényképezőgépet, talán sikerül fényképet készítenie amit fel tudunk tenni az oldalra.
Ármin növekszik szépül
Ma voltam bennt Tündinél, igyekszem minden nap egy fotót készíteni Árminról. De tudo ma vaku nem a legjobb a kis szemének, így meg is ijedt amikor lefotóztam, csúnya is rajta. A második próbálkozásra meg elmosódott kép lett vaku nélkül. Így utolsó nekifutásnak készítettem egy kis felvételt: