Ubuntu gyengébb, régebbi gépeken
Egy lassan haladó projektem van ami, ha elkészül, igen büszke leszek rá. Adott egy halom PIII 500-800MHz gép 128-256MB rammal. Szeretnék a sok windows-t leváltani, és van egy speciális programjuk ami internetes telefonálásra kell. Addig már eljutottam, hogy a program kiváltható, az összes többi feladat pedig böngészőben végezhető. A kihívás most már az, hogy egy igen lekorlátozott, de a fennti képességű gépen futó Linux rendszert lehessen összeállítani.
Hála az Ubuntu közösségnek 2 jó dokumentációt is találtam a megoldáshoz:
Első munkanap
Ma voltam először dolgozni a szabadságom után. Vártak feladatok amiket a kollégám nem mert helyettesítésként elvégezni, de amit tudtuk, hogy megvár. A nap normális ütemben tellt, így örültem hogy nem szakad a nyakamba a világ összes mocska 1 hét szabi után. Megjegyzendő, folyamatos e-mail olvasás, és MSN kapcsolattartás mellett alakult ilyen jól az elmúlt hét, de nekem bizonyította, hogy normális módon tudnak helyettesíteni ideiglenesen, és nem kell álmatlanul töltenem az éjszakát, ha szabadságon vagyok.
A nap végén mégis kissé beütött a gömbvillám. Az egyik ismerősöm annó vett egy Fujitsu Siemens AMILO Li 1705-t, és az én javaslatomra vettek hozzá egy Windows XP-t, legyen már legális felkiáltással. Amikor azonban telepíteni akartam rá kellett ébrednem a szörnyű valóságra, a géphez FSC nem ad XP-s drivert, csak a Vista a támogatott OS. Az eszközökhöz hála egy kis kutatásnak találtam drivert, de a kezdeti próbákkal járt rajta XP alatt Vista driver. Nem tudom, ez az oka, vagy más, de a gép már átadáskor egy kékhalállal kezdett, majd később jelezték nekem, hogy nem szeret elindulni. Most is jött a hívás, hogy nem indul a gép. Itt szombathelyen voltak éppen, ezért odafutottam és sajnos valami kékhalál miatt a gép indulás után újraindul. Hónam alá is csaptam a gépet, és otthon pár live CD vel csináltam pár lemezellenőrzést, pagefile törlést, majd egy újraindításkor megtaláltam az opciót, hogy a kékhalál után ne legyen automata újraindítás. Vesztemre akkor nem halt el a gép és azóta is megy.
Miután a géppel otthon elbajlódtam volt egy kis fürdetés, Tündi készített egy képet rólam és a babáról, ezzel a képpel megkezdem a 2. hetes albumot. Lemértük Ármint és estére már 3360 grammot nyomott. Tündi elmesélése alapján ma már egész nap nagyon jó evő volt, és 10-20 perccel a szokásos etetés előtt már kezd nyekeregni és jelezni, hogy éhes. Ez jó jel.
Újabb képek
Most készültem el a palacsintasütéssel, és felraktam pár képet, most sikerült Ármin szép szemeit is elkapni, és a köldöke fotózásra került. Erről jut eszembe tegnap leesett a köldökcsonk, szépen eltettük.
Pelenkáztam
Ma volt az első önálló pelenkázásom!!!
És nem készült kép róla….
3 új kép
Ma is készült pár új kép, de még mindig alszik a baba. Amikor ébren van akkor 2 lehetőség van, vagy nem tudunk a fényképezőért nyúlni, vagy mire beizzítjuk a gépet egyből becsukja a szemét.
Ahogy már a budapesti ultrahangon megmondta a doki, nem fotogén a gyerek, nem szereti, ha fotózzák.
A képeket is már új albumba pakolom, azt hiszem hetente egy új albumot kezdek talán.
Gyarapodunk #4
Nagy büszkeségünk egy kicsit visszaesett, mert a mai 1órás méréskor alig 10 gramm növekedést mértünk. Így ma 3250 gramm lett Ármin. Én azért arra is gondolok, hogy amennyi pisi meg kaki kipotyog ebből a kis csöppségből, még az is lehet hogy volt itt növekedés, csak ürítéssel egyben.
Újabb videók
Ma végre rávettem magam és a felvett videókból azt ami jobbnak tűnt átkonvertáltam FLV-be. Természetesen nem a Windows-os gépen ffmpeg-el, neeeem,…
A tűzfalra felraktam a ffmpeg-et és a tűzfalon konvertáltam! Hát igen van aki a Windows-hoz ragaszkodik, én inkább a jó kis linuxhoz.
Nem szaporítom tovább a szót, íme a 2 videó:
Január 28. Márióval, a sógorasszony fiával
Január 31. Apa ölében pislogok
Kommentezés nyitva
Egy ismerősöm kérésére mától nyitva a kommentezés, figyelni fogom a SPAM szűrőt, remélem nem telnek fel a kommentek mindenféle reklámmal.
Gyarapodunk #3
Ma járt nálunk a védőnő. Örömmel látta, hogy Ármin gyarapszik, és újabb jó tanácsokkal látott el minket. Ármin köldökcsonkja is szépen szárad le, kicsit lassabban mint az átlag, de fokozatosan.
Ma az 13 órás mérést elfelejtettük, sajnos ez általános amikor valaki látogatóba jön. Akkor valahogy belezavarnak a családi rutinba, és valami mindig kimarad. Természetesen a kíváncsiság hajtott minket, és a fürdetéskor lemértük. Büszkén közlöm, Ármin 3240 gramm, és azt a 10 gramm mínuszt esetleg csak a pelus tartalma okozta…
Gyarapodunk #2
Ma az egy órás etetésnél mértük újra, nagy örömömre Ármin 60grammot szedett fel, így ma 3190 gramm. Holnapra, ha felszed megint 60 grammot, akkor már csütörtökön elértük a 3250 grammos születési súlyt, és “túlteljesítettük” a célt.