Március 8 Nönap!

Készültünk erre a napra. Elöször is mert már tudtuk hogy Armin meglesz, és egy kicsit én is ki tudok mozdulni itthonrol, amit a terhesség alatt nem tudtam, másodszor mert már bevált szokás nálunk, hogy ilyenkor a tesommal és még pár csajjal bulizunk, pasik nélkül. A Ferences sörözöben inditottunk, ami szintén hagyománnyá vált már, majd az Arkádiában ujjonan nyilo “exkluziv” szorakozohelyre indultunk tovább, ahova végül be sem mentünk. A kis oladi kitérö után a Romkertbe kötöttünk ki, ami fullon volt szokás szerint, és már a bejáratnál elszörnyülködtünk, hogy micsoda beléptetési rendszer van, ha kijössz és vissza szeretnél menni, ujra jegyet kell váltanod stb…………ami elgondolkodtato hogy egy ilyen kis városban mint Szombathely, miert van szükség egy ilyen rendszerre, nem olyan nagy disco ez a Romkert, miert kell ennyire tulzásba vinni a dolgokat nem tudom. Na mindegy, azert jol elvoltunk, igaz a társaság nem minden tagja érezte olyan jol magát, ez láthato volt, na de ez is egyéni szoc.probléma :-) Az Arminra Gergö es a Viki vigyázott, Juli és Amira kiséretében, na meg egy kevés Bacardi-colaval füszerezve. Azt hiszem igaz ez a mondás : “Nönapkor mindig a férfiak rugnak be!” :-)

Elmúlt 7 hetes

Ármin vasárnap elmúlt 7 hetes, már több mint 5 kiló, nagyon aktív, nagyon hangos, és érdeklődik midnen iránt ami körülveszi. Kifejezettem utál egyedül az ágyában feküdni, és ha anya nincsen otthon akkor aludni végképp nem szeret.

Albumfeltöltős

Most, hogy van rá ideje már, Tündi elkezdte a lemaradását behozni a blogon. Ennek részeként feltöltött pár albumot arról az időszakról amíg nem blogolt, így egy kicsi belátást nyerhettek azokba a pillanatokba amik még Ármin születése előtt történtek.

Csipö vizit…..

Ma viszont a kis Arminnal kellett dokihoz mennünk, 6 hetesen nézik hogy nincs e gond a csipöjével. A tesommal robogtunk babakocsival, jo nagy szél volt, meg hideg is, de muszáj volt mennünk.

A szeme még mindig kicsit váladékozik, a doktornö szerint játszunk kicsit a szemcseppel, ha csunyabb lenne neki cseppentsünk, ha javulna hagyjuk el stb………….talan rendbejön, de valoszinü hogy még tisztul a szeme, azert van.

A köldöke is egy kicsit kitüremkedett, ami nem fáj neki, a hiedelmekkel ellentétben nem zárodik ki, semmi baja nem lesz töle a gyereknek, csak esztétikailag nem szép hogy kint van a dugo :-) Egy éves korukra ez magátol visszahuzodik, de a doktornö javaslatára ezt lehet egy kicsit gyorsitani azzal ha leragasztjuk. Vattábol kis darabot kell letépni, kis gombocot formalni belöle azzal tulajdonképpen bedugni a dugot (köldökét) a helyére, és börbarát ragtapasszal leragasztani. Igy tulajdonképpen nem tud kinyomodni, és talán hamarabb a helyén is marad, majd kiderül :-)

A csipöje negativ, semmi gond vele, anya rendszeressen tornáztatja  hogy ne legyen baj,  na meg a Keri is 😛  Megcsinalta vele a doktornö azokat a vizsgálatokat amiket még 1 honapos korában is, el volt ájulva hogy milyen erös, ügyes kisbaba , hasra forditva ugy tartotta magát a kis karjaival, teljesen kinyomta magát mint a nagyok :-) “életre valo kis emberke” a doktornö szavaival élve :-)  büszke is voltam rá nagyon !

Egyszoval a vizsgalat utan ujra megnyugodhattam hogy egeszseges es csodalatos kisbaba !

Nödokihoz látogattunk…..

Mivel vasárnap volt 6 hete hogy Armin megszületett, kontrollra kellett mennem a nödokimhoz. Mondanom se kell hogy 18:35-re alig estünk oda a Gergövel, de a doktor ur még nem keresett , mert ö mindig csuszásban van rendeléskor hal’isten . Nem is kellett joformán várnunk, édesen fogadott minket mint mindig :-) A szülés ota még nem talalkoztunk, és kicsit furán éreztem magam, de jo volt ujra beszélni vele,  és pillanatok alatt átfutott az agyamon a szülés minden pillanata. Most ujra az a két ember volt ott elöttem mint akkor.  Az orvosom, akiben maximalisan megbizok, és azon a gyönyörü vasárnap délelöttön mikor szültünk,  rábiztam magam mint orvos  és ember, és a Gergö , aki az életem párja, a szerelmem, és most már a gyermekem apja is :-) ott voltak megint elöttem, néztem öket és valami határtalan nyugalom töltött el, hogy igen ezt megcsinaltuk, és ezt mi közösen csinaltuk meg!

Amugy mindent rendben talált, regeneralodik a szervezet szépen……..készülhetünk az ujjabb babára? 😛

A legöregebb is eljött…

Vasárnap nagy örömömre a nagyapám is eljött megnezni a legkisebb dédunokáját. Tudom hogy ö már nagyon várta ezt a találkozást, láttam az arcán a szemein azt a boldogságot, mikor ott állt a kiságy mellett és megpillantotta Armint. Töbször összecsapta a kezét, és fülig ért a szája, nagyon teccett neki a kis jövevény. Meglepödött rajt hogy milyen nagy, a tv-ben mikor látott ilyen kicsi babákat,  azok tényleg olyan picurkák voltak,  de Armin nem is olyan pici :-)  ezt sokszor elismételte mig itt volt.  Nem félt töle,  megmerte fogni,  csititgatta mikor sirt,  jo volt látni hogy 94 éves nagyapám még megérte a negyedik dédunokájat is.

Azt jo tudni rola hogy 94 évéhez képest a papa egy nagyon jo figura :-) kis mobiltelefonos, pici öregember,  és végtelenül kedves. Most már egyre nehezebben jár, a bottal is, hozzánk is csak ugy tud eljönni ha elhozzuk stb…………..egyre ritkulnak ezek a talalkozások, és egyszer el is fognak maradni,  tudom,  de addig is probálom kihasználni azt az  idöt,  amit még vele lehet tölteni.  Remélem hogy még pár évig figyelheti Armit is, ahogy cseperedik.

Jo volt látni öket, a kicsit a nagyon fiatalt, és az öreget együtt!

Új asztal a notebookon

Új asztalt tettem fel a a céges notimra, egy Sony Vaio FX401 128mb rammal. Eléggé nehezen ment a régi Ubuntu Feisty – Gnome párossal. Most frissítettem Gutsy-ra, és utánanéztem az Openbox-nak.

Sikerült egy igen jó összeállítást készítenem Openbox Pypanel Wbar segítségével.

Az openbox autostart.sh:

# Basic GNOME and KDE support
. $GLOBALAUTOSTART
#Other programs
#applet for network connectivity
nm-applet --nb-disabled &
#support for automounting CDs, DVDs, USB drives
gnome-volume-manager &
#taskbar starter
pypanel &
/usr/bin/wbar &
#compositing - drop shadows
xcompmgr -cC -r4 -o.65 -l-4 -t-4 &
#program launcher
#gnome-do -quiet &
#Screensaver support
sleep 5 && xscreensaver &

A wbar-t innen töltöttem le, kellett hozzá még az libimlib2-dev. A telepítés után az iconfinderről szereztem még ikonokat.

Már csak egy jó háttérkép kell, és egy kifejezetten jó notim lesz amit büszkén mutathatok: Nekem Ubuntu fut rajta.

A legnagyobb tábla egy MySQL adatbázisban

Hogyan kerestetjük ki  MySQL-el egy adott adatbázisban a legnagyobb tárblákat.

Stephan Hermann bogjában megtalálható:

http://www.sourcecode.de/content/how-determine-largest-table-your-mysql-database

Ármin felkerült az IWIW-re

Híres lett a legújabb Webshark baba. Gergő tesója küldött neki egy meghívót IWIW-re. Én pedig beregisztráltam, készítettem egy jópofa profilt neki, és Gergővel tetettem fel képeket is.

Ármin IWIW elérhetősége: itt

Oldalkészítéshez

Érdekes oldalra leltem, egyfajta iwiw a művészeknek, a neve Artician

Artician Banner