2 éves a napló
Most vettem észre, hogy 23-án volt 2 éves a napló. Tündi bejegyzésével kezdődik 2007-ben, hogy dilis napja van. Blogoltunk életünk első Tiesto koncertjéről, akkor még nem is tudtunk, hogy akkor készült Ármin pici fiunk. Elmentünk egy volt iskolatársam Dandy szülinapi bulijára, akkor másodszor, a Flörtbe Siófokra. Beneveztük a Vikit egy szépségversenyre. Megtaláltuk a lakást, amit már nem bérelni akarunk, hanem megvenni. Elmentünk nyaralni Siófokra, ahol Tündi már erősen gyanította, hogy terhes. Júliusban végre be is bizonyosodott, 8 hetes terhes. Viki bekerült a versenybe 1500 jelentkező közül a legszebb 100-ba. Beköltöztük a lakásunkba. Novemberben készítettünk 4D ultrahang felvételt. Természetesen karácsonyra mindenki megkapta a videó legszebb részeit.
2008 naplója már a születéssel kezdődött. És ezután már a legtöbb bejegyzés az új jövevény körül forgott. Január végén a legnagyobb téma az volt, hogyan növekszik a picúr. Februárban az újra beindult naplózási kényszer miatt én is elkezdtem cikkeket írni, technikai témát, általánost. Márciusban megvolt az első nyugodt éjszakánk, Ármin már csak egyszer ébredt fel, elhatároztuk, hogy kifestjük a neki szánt szobát, de előtte még megtettük vele az első nagyobb utat Sopronba. Ármin 10 hetesen megkapta a saját szobáját. A blog 1 éve évfordulóján pedig látogatóban volt a nagymamám. Én eljutottam életem első olyan konferenciájára amit nagyon élveztem, főleg az angol előadót az elején. Májusban a szülés óta először eljutottunk egy buliba. Tündi barnára festette a haját. Ármin pedig babaúszáson járt. Május végén egy malőr miatt a napló videó és képtartalma elveszett, és a kinézetét is lecseréltem. Júniusban együtt nyaraltunk a nagyszüleimnél. Angie kutyusunk pedig 7 éves lett. A hétvégi babaúszásokról kerülnek fel sorra a videók. Júliusban a cégemtől kaptam egy új netbookot, köszi Roli, (ezt a cikket is azon írom). Árminka életében először strandolt. Augusztusban eléggé elmaradtunk a naplóírással, ezt a rokonok is sérelmezték már. Sajnos szeptemberre is csak egy bejegyzés jutott, de Ármin már 5 foggal és majd 10 kilóval dicsekedhetett. Októberben Ármint elkapta az első komolyabb nátha, Tündi pedig elkezdte újratölteni a galériát. Novemberben megint kimaradt a napló, decemberben megjött a télapó. Karácsonyoztunk, nagy vendégjárás volt nálunk, meglátogattuk a nagyszüleimet.
És eljött 2009. Elseje nekem nem jól kezdődött, másnaposan szervereket szerelni nem jó. Ezzel egy nehéz időszak vette kezdetét… De ami pozitív Ármin 1 éves lett, én pedig elértem a 30-at. Februárban megvolt Viki szalagavatója. Március hónap hozta el az első családi beteg állapotot, mindenki 39 fokos lázzal szenvedett, én tartottam magam, mert valakinek a gyógyszerért is kellett mennie. Ármin megtette az első lépéseit, erről videó is készült. Ebben a hónapban Ármint bemutattuk más babáknak is, majd a hónap végén Ármin elindult. Nekem a munkában egy hosszas stresszidőszak lezárult, hogy helyet adjon más stressznek És elérkeztünk Áprilishoz. Nagymamámnak videóüzenettel kívántunk boldog születésnapot. Sétáltunk a Fő téren, és húsvétoltunk Pécsett.
Röviden ennyi történt 2 év alatt. Vagyis nem csak ennyi, de hát minek újra leírni. Olvasson mindenki utána!
Did you enjoy this post? Why not leave a comment below and continue the conversation, or subscribe to my feed and get articles like this delivered automatically to your feed reader.
Comments
Még nincsenek hozzászólások.
Vélemény, hozzászólás?