Strandoltunk

Vasárnap délben úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a strandra valamikor 3 óra után, amikor a sugárzás is csökken. Ki is értünk Tündi, én, Ármin, és Tündi anyukája 5 óra körülre a strandra. Gyors átöltözést követően bekentük Ármint a 30 faktoros Nivea naptejjel, majd vártunk egy picit, hogy jól beszívódjon a bőrébe. Aztán célba vettük a gyermekmedencét, és kerestünk benne egy nyugisabb helyet, sikertelenül. Így az egyik bevezető lépcsőnél telepedtünk le, és gondoltam most már én is merek Árminnal úszkálni egy picit. Közben Tündi videóra vette a nagyrészét, ezt hamarosan felteszem ide. Ármin nagyon évezte a strandolást, teccett neki a sok ember, egyáltalán nem ijedt meg a tömegtől és a zajoktól. Körülöttünk a szülők elképedve nézték milyen jól érzi magát az Ármin, és hogy nem ijed meg a búvárkodástól. A babaúszás után kapott enni, majd hamar el is aludt. Tündivel elmentünk lángosért, aztán a lángosevés után mi is elmentünk egyet úszkálni. Nem sokat tudtunk maradni, mert már látszott Kőszeg felől az érkező rosszidő. Gyorsan összepakoltunk és hazamentünk. Régen volt ennyi mozgás nekünk, így eléggé fáradtak voltunk este, ezért a lehető leghamarabb le is feküdtünk aludni.

Did you enjoy this post? Why not leave a comment below and continue the conversation, or subscribe to my feed and get articles like this delivered automatically to your feed reader.

Comments

Még nincsenek hozzászólások.

Vélemény, hozzászólás?

(kötelező)

(kötelező)