Hacktivity2010 2. nap este, eredményhiredetés, összegzés

A reggel hamar eljött, hiszen a buli szokás szerint hajnalig tartott. A
szállást gyorsan elhagytuk, és szerencsénkre a szálláshely alagsorában
működő bolt már reggel 6kor nyitott, így a reggei megszerzése sem
okozott gondot.

Nem úgy a hálózat, ami újfennt akadozott. Szerencsére az esti
barátkozásnak hamar segítséget kaptunk, és mint kiderült a szervezők
profi megoldását sajnos a helyi vezetékezésre kellett hogy rákössék, ami
rendszeresen beadta a törülközőt.

Ketté osztódott a csapat, és a kistermi előadást meghallgatva hackelt az
egyik része, a másik része a fotelszobában folytatta a munkát. Amint az
előadás befejeződött és megkaptuk a hírt hoyg a hálóüzat működik újra
összeverődtünk és gőzerővel dolgoztunk a megoldásokon. Sajnos a határidő
lejárta előtt nem juttottunk több ponthoz, viszont egy komoly hacker is
beszállt a játékba, és az egyik célgép sikeres feltörésével egycsapásra
elénk került.

Viszont a sok demoralizáció ellenére is büszkék vagyunk az elért második
helyezésre, hiszen nem adtuk fel és a tavalyi helyezéshez képest nem
rontottunk.

Kora délután az eredményhirdetés után már éreztük a fáradságot, ezért
összeszedtük magunkat és elindultunk hazafelé.

Reméljük, jövőre tényleg tanulnak a hibákból a szervezők, és mind a
helyszín kiválasztásában, a beengedésben, a sör-virsli megoldásban, és a
játékok kialakításában is növelik a színvonalat. Az én eddigi 3
hacktivity élményem közül egyenlőre az első vitte a pálmát az esti
szekcióval, minőség szempontjából, és a játék összekovácsoló erejét
nézve a második, és legkellemetlenebb meglepetések sorát az idei
harmadik.

Viszlát jövőre.

Did you enjoy this post? Why not leave a comment below and continue the conversation, or subscribe to my feed and get articles like this delivered automatically to your feed reader.

Comments

Még nincsenek hozzászólások.

Vélemény, hozzászólás?

(kötelező)

(kötelező)