eeePC, eeezt is megértük

A sors fintora, hogy a Sony Vaio notebookban, amit a főnökömtől örököltem, már második alkalommal halt meg a merevlemez. Most egy halom zene, és feltételezem egy adag fotó bánja. Egy ideje már kacsingatok az ASUS eeePC-re, pozitív, hogy linuxot futtat, fut rajta Ubuntu linux is.

Elcsíptem hát a főnökömet, és rárontottam, “Hadd vegyek egy eeePC-t…” Meglepetésemre azt válaszolta küldjem át a paramétereit és az árát, majd mikor látta, hogy olcsóbb mint egy komolyabb noti, de tud annyit, és ráadásul egy érdekes kütyü, rábólintott.

Ez még múlt héten csütörtökön történt. Péntekre vártuk a futárt, de nem igazán érkezett meg, így rátelefonáltunk a nagykereskedésre, ahol jelezték, hogy technikai hiba miatt csak pénteken tudták feladni a csomagunkat. Hétfőn is kicsit késve, de megérkezett, boldogan csomagoltam ki, de napközben aztán sok időm nem is volt foglalkozni vele. Tegnap este aztán nekiláttam állítgatni, de az Ubuntu telepítéssel még várok, hisz elég kezes nekem a mostani előtelepített Xandros is.

Ma elvittük Angie-t a kutyánkat oltásra, és az állatklinikán található ingyenes wifit egyből le is teszteltem, élvezetes volt, hogy nem kell konnektort keresni a gépnek.

Mostanra a billentyűzetet is kezdem szokni, a konzolos alkalmazásokat is feltettem, tehát munkára már most is nagyon alkalmas eszköz. Ezt a cikket is ezen a gépen írtam.

Did you enjoy this post? Why not leave a comment below and continue the conversation, or subscribe to my feed and get articles like this delivered automatically to your feed reader.

Comments

Még nincsenek hozzászólások.

Vélemény, hozzászólás?

(kötelező)

(kötelező)