Archive for március, 2008
Március 8 Nönap!
Készültünk erre a napra. Elöször is mert már tudtuk hogy Armin meglesz, és egy kicsit én is ki tudok mozdulni itthonrol, amit a terhesség alatt nem tudtam, másodszor mert már bevált szokás nálunk, hogy ilyenkor a tesommal és még pár csajjal bulizunk, pasik nélkül. A Ferences sörözöben inditottunk, ami szintén hagyománnyá vált már, majd az [...]
Elmúlt 7 hetes
Ármin vasárnap elmúlt 7 hetes, már több mint 5 kiló, nagyon aktív, nagyon hangos, és érdeklődik midnen iránt ami körülveszi. Kifejezettem utál egyedül az ágyában feküdni, és ha anya nincsen otthon akkor aludni végképp nem szeret.
Albumfeltöltős
Most, hogy van rá ideje már, Tündi elkezdte a lemaradását behozni a blogon. Ennek részeként feltöltött pár albumot arról az időszakról amíg nem blogolt, így egy kicsi belátást nyerhettek azokba a pillanatokba amik még Ármin születése előtt történtek.
Csipö vizit…..
Ma viszont a kis Arminnal kellett dokihoz mennünk, 6 hetesen nézik hogy nincs e gond a csipöjével. A tesommal robogtunk babakocsival, jo nagy szél volt, meg hideg is, de muszáj volt mennünk. A szeme még mindig kicsit váladékozik, a doktornö szerint játszunk kicsit a szemcseppel, ha csunyabb lenne neki cseppentsünk, ha javulna hagyjuk el stb………….talan [...]
Nödokihoz látogattunk…..
Mivel vasárnap volt 6 hete hogy Armin megszületett, kontrollra kellett mennem a nödokimhoz. Mondanom se kell hogy 18:35-re alig estünk oda a Gergövel, de a doktor ur még nem keresett , mert ö mindig csuszásban van rendeléskor hal’isten . Nem is kellett joformán várnunk, édesen fogadott minket mint mindig A szülés ota még nem talalkoztunk, [...]
A legöregebb is eljött…
Vasárnap nagy örömömre a nagyapám is eljött megnezni a legkisebb dédunokáját. Tudom hogy ö már nagyon várta ezt a találkozást, láttam az arcán a szemein azt a boldogságot, mikor ott állt a kiságy mellett és megpillantotta Armint. Töbször összecsapta a kezét, és fülig ért a szája, nagyon teccett neki a kis jövevény. Meglepödött rajt hogy [...]
Új asztal a notebookon
Új asztalt tettem fel a a céges notimra, egy Sony Vaio FX401 128mb rammal. Eléggé nehezen ment a régi Ubuntu Feisty – Gnome párossal. Most frissítettem Gutsy-ra, és utánanéztem az Openbox-nak. Sikerült egy igen jó összeállítást készítenem Openbox Pypanel Wbar segítségével. Az openbox autostart.sh: # Basic GNOME and KDE support . $GLOBALAUTOSTART #Other programs #applet [...]

